Lammas Tarot vetés: Arasd le a bőséged!

4 lapos nyári energetikai iránytű és "Első Aratás" a következő hónapokra

Tudom, hogy a nyár közepe a pihenésről, a strandolásról és a kikapcsolódásról szól - és ez pontosan így van jól! De az Évkerék közben nem áll meg.

Augusztus 1-je, a Lammas (az Első Aratás ünnepe) a nyári napforduló és az őszi napéjegyenlőség közötti fordulópont. A Nap még ontja ránk erejét, de már érezzük az ősz gyengéd közeledtét. A fény energiája eddig növekedett bennünk, kiforrtak a tervek, elültettük a magokat. Most elindul a szorgos betakarítás időszaka.

Ez a tökéletes, energetikai pillanat arra, hogy két csobbanás között megállj, és megnézd: mi az, ami már beérett az életedben?

Ez a szabbat lényegében egy nagyon emberi kérdést vett fel: "Mi érett be az életedben azért, mert korábban úgy döntöttél, hogy gondoskodsz róla?"

Néhány termés már készen áll a betakarításra. Mások még érnek. A földek gazdagnak tűnhetnek, de a termés teljes sikere még korántsem vehető biztosra. Ez mélyebb jelentést ad a Lammasnak, túl az ünneplésen. Ilyenkor elismerjük az eddigi fáradozásunkat, hálát adunk a már learatható eredményekért, miközben teret engedünk a türelemnek, a bizonytalanságnak és a még előttünk álló munkának.

Ha éltél a Litha (nyári napforduló) divináció lehetőségével, akkor ez most pláne izgalmas lesz számodra! Lammas pontosan a félút Mabonig (az őszi nap-éjegyenlőségig), így most tökéletesen visszaellenőrizheted, hol tartasz a folyamatban.

A te személyes "Nyári Iránytűd": A 4 lapos Lammas Kirakás

Ez az egyéni Tarot elemzés nem "jóslás", hanem egy használati útmutató, ami abban segít, hogy mire beköszönt az ősz, ne csússzanak ki a kezedből a teremtéseid. Médiumként személyesen a te Égi segítőiddel kapcsolódom össze, hogy a következő 4 kérdés mentén adjak tiszta iránymutatást:

  • 1. Az Első Aratás (A jelen valósága): Mit arathatsz le már most az életedben? Mi az a tavaszi mag, ami már beérett, és amit most büszkén elismerhetsz magadban?

  • 2. Az Érés Ideje (A szent fókusz): Minek van szüksége még további érlelődésre és türelemre? Hol nem szabad még siettetned a folyamatokat?

  • 3. Az Aratás Eszközei (A cselekvő erő): Milyen belső eszközök, tehetségek vagy külső lehetőségek állnak rendelkezésedre, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a jelenlegi bőségből?

  • 4. Felkészülés az Őszre (A következő lépés): Ahogy lassan közeledünk az Évkerék sötétebb fele felé, mi legyen a következő lépés, cselekvés, vagy figyelem Mabonig, hogy a betakarításod teljes legyen?

Energiacsere és jelentkezés:

Mivel minden elemzésnél egyedileg hangolódom rá a te személyes energiáidra és szellemi segítőidre. Nálam nincsenek sablonok, vagy általánosan mindenkire ráhúzható válaszok. A Szellemvilágtól direkt neked lehozott üzeneteket írásban kapod meg a megadott emailcímedre, hogy később is bármikor visszaolvashasd Csak korlátozott számú megrendelést tudok fogadni.

  • A személyes útmutató normál díja: 7.900 Ft

  • NYÁRI EARLY BIRD ÁR (Az első 5 napban!): Ha nem halogatod a döntést, és július 27. éjfélig megrendeled, az elemzésedet mindössze 6.490 Ft-ért készítem el számodra!

Hogyan rendelhetsz? A lenti gombra kattintva a biztonságos fizetési oldalra kerülsz, ahol bankkártyáddal gyorsan és egyszerűen fizethetsz. A megrendelés után legfeljebb 5 munkanapon belül, emailben küldöm a személyes Lammas útmutatódat.

Learatom a bőséget – Kérem a személyes Lammas útmutatómat!

(A megrendelési lehetőség augusztus 7-én éjfélkor végleg bezárul.)

Kérlek vedd figyelembe, hogy a szolgáltatás megrendelésével úgy tekintem, hogy ismered és elfogadod az ÁSZF-et