Az illegális gyász: a fájdalomhoz való jog elvitatása

2025. okt. 1. 11:52

„A gyász sosem 'illegális'. Az érzéseid érvényesek, még akkor is, ha mások nem értik őket.”

Munkám során gyakran találkozom olyan hölgyekkel, akik egy bántalmazó, leuraló vagy energiájukat felemésztő kapcsolatból keresik a kiutat, vagy már sikeresen lezárták és a saját erejüket igyekeznek visszaépíteni. Ez a bátorság és elszántság mindig mély tiszteletet ébreszt bennem.

Azonban gyakran megfigyelek rajtuk egyfajta „gyorsan legyünk túl rajta, felejtsük el” hozzáállást. Mintha a világ azt várná el tőlük, hogy azonnal legyenek a régiek és máris új célok felé tartsanak. Ez valahol érthető, hiszen egy új cél mindig reményt és lehetőséget kínál. Én is hiszek abban, hogy előre kell nézni, nem a múltban megragadni. Viszont tudom és sajnos tapasztaltam is már, hogy a meg nem élt gyász rejtett csapda lehet, amibe akár évekkel később sétálunk bele - és aminek következményei sokkal súlyosabbak lehetnek, mint gondolnánk.

Miért beszélek gyászról?

Valakinek, vagy valaminek az elvesztése, ami addig akár folyamatosan, akár időlegesen, de biztosan a része volt az életünknek, a mindennapjainknak, mindenképpen gyászfolyamatot indít el bennünk. Nem csak szakítás után, vagy szeretett személyek, kisállatok elvesztése esetén, hanem akár munkahely váltás, vagy másik városba való költözés, életforma megváltozása (pl. kirepülnek a gyerekeink, vagy visszatérünk a kisgyermekes létből a munka világába) is válthat ki bennünk gyászreakciót, ami annak feldolgozását igényli. A tudatalatti számára biztonságot jelentő rutinok, érzelmek és megszokások ugyanis – legyenek azok akár a közös reggelik, akár a nézeteltérések – mind-mind idegpályákat építenek ki az agyunkban. Ezek a neuronális hálózatok a biztonságérzethez és a kötődéshez kapcsolódnak. Amikor ez a megszokott rendszer megszűnik, az agyunk egyfajta „információhiányos” állapotba kerül. Az eddig aktív idegpályák nem kapnak "bemenetet", ami bizonytalanságként jelentkezik és jelentősen hozzájárul a gyász intenzitásához. Gyakorlatilag az agyunk próbálja feldolgozni, hogy a korábban jól bejáratott útvonalak már nem vezetnek sehová. A szakértők szerint az idegpályák - az agy plaszticitásának köszönhetően - nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra; inkább lebomlanak vagy "gyengülnek", miközben újak épülnek ki. Nincs arra pontos adat, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, mivel rendkívül egyénfüggő, függ a veszteség mélységétől, a gyászoló személyiségétől, a kapott támogatástól és a korábbi tapasztalatoktól is. Általánosságban a gyászfolyamat aktív szakasza hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat. Ezért érezhetjük úgy, hogy „túl kellene már lenni rajta”, mégis hirtelen ránk törhet a szomorúság. A cél természetesen nem az emlékek teljes törlése, hanem az, hogy az agyunk képes legyen új, adaptívabb hálózatokat kialakítani, amelyek lehetővé teszik a továbblépést és az új élethelyzethez való alkalmazkodást. Ez a folyamat időt, türelmet és önmagunkkal szembeni elfogadást igényel.

Előfordult már veled, hogy egy fájdalmas szakítás után a környezeted nem értette meg a fájdalmadat? Talán még azt is elvárták, hogy örülj, hogy „megszabadultál” a partneredtől? Ez az úgynevezett illegális, vagy elvitatott gyász, egy láthatatlan teher, amit sokan cipelünk. Beszéljünk most erről egy picit...

Mi is az az illegális gyász?

Az illegális gyász (disenfranchised grief) fogalmát Kenneth Doka, thanatológiai szakember vezette be 1989-ben. Az ő definíciója a mai napig alapvetőnek számít a témában. Az elvitatott, vagy más néven illegális gyász az a gyászfolyamat, amelyet az egyén olyankor él meg, amikor egy olyan veszteség éri, melyet a társadalom vagy a környezet nem ismer el nyíltan, nem támogat nyilvánosan,és nem legitimálja azt, hogy a gyászoló gyászmunkát végezzen. Ennek következtében az érintett személy úgy érezheti, hogy nincs "joga" gyászolni, vagy érzelmei érvénytelenek, ami elszigeteltséghez és a gyászfolyamat nehezített megéléséhez vezethet.

Az elvitatott gyász számos formában megjelenhet mindennapi életünkben, gyakran olyan helyzetekben, ahol a környezet nem ismeri fel a veszteség mélységét vagy létjogosultságát. Néhány klasszikus példa erre:

El nem ismert kapcsolatok elvesztése: Ilyen lehet például egy titkos viszonyban, vagy szerelmi kapcsolatban álló személy gyásza, amikor a partner halála után nincs joga nyíltan részt venni a temetésen és a fájdalmát rejtegetnie kell. Az elvált házastárs elvesztésekor is gyakran szembesülhet a gyászoló értetlenséggel.
Perinatális veszteségek: A terhesség alatti vagy szüléssel kapcsolatos veszteségek – mint a vetélés, a halvaszületés, vagy egy súlyos fogyatékossággal született gyermek érkezése – miatti fájdalmat és gyászt csak az utóbbi időben kezdték el szélesebb körben elismerni. Korábban ezeket a veszteségeket gyakran inkább a szőnyeg alá söpörték és a szülők magukra maradtak fájdalmukkal. (Szerencsére mára már kifejezetten ilyen tematikájú gyászcsoportok is léteznek országszerte, áldásos munkájukkal segítve az érintetteket. )
Háziállat elvesztése: Bár sokan mély érzelmi köteléket alakítanak ki házi kedvenceikkel, elvesztésük gyászát a társadalom gyakran nem tekinti "valódi" veszteségnek. A gazdik ilyenkor azt élhetik meg, hogy a fájdalmuk indokolatlan, pedig a gyász mértéke és intenzitása ugyanolyan erős lehet, mint egy emberi családtag elvesztése esetén. (Ha kisállatod elvesztése miatti fájdalmad van, szeretettel ajánlom számodra ezt a korábbi bejegyzésemet.)

Ezekben az esetekben a gyászoló gyakran magára marad a fájdalmával, hiszen a környezet nem nyújtja meg azt a támogatást és elismerést, amire szüksége lenne a gyászmunka egészséges lefolyásához.

A kapcsolati illegális gyász

Amikor egy kapcsolat – különösen egy bántalmazó, vagy kívülről „rossznak”, hozzánk nem méltónak ítélt – véget ér, a gyászoló fél gyakran kettős terhet cipel. Egyrészt ott van a fájdalom, a veszteség, a megszokott rutinok és a jövőképek elvesztése. Másrészt ott a társadalom nyomása, ami azt súgja: "minek gyászolsz valaki olyat, aki nem volt méltó hozzád?", vagy "örülj, hogy vége!", azaz a sürgető kényszer arra, hogy legyél azonnal jobban és lépj tovább.

Ez a fajta gyász azért „illegális”, mert a külvilág nem ismeri el veszteségként, így a gyászoló érzelmei érvénytelennek tűnnek. Különösen igaz ez a méltatlan, vagy bántalmazó kapcsolatokból való kilépés után. A környezet gyakran csak a felszínt látja és nem érti, hogy a kapcsolódás bonyolult szövevénye, a remények és a befektetett energia elvesztése is éppolyan fájdalmas, mint bármely más gyász esetén. Az ilyen esetekben a gyász megélését még az is hátráltathatja, hogy sokszor maga az érintett is szégyenli magát azért utólag, hogy ilyen kapcsolatra mondott igent hónapig, évekig, ezért esetleg új ismerősei elől el is titkolja a múltja ilyen részleteit. Emiatt viszont az a meglehetősen nagy lelki erő, amivel a kapcsolatból mégiscsak ki tudott lépni és önmagát tudta választani, sajnos nem kerül elismerésre a részéről, így nem tud beépülni erőforrásként a személyiségébe.

A láthatatlan teher

Az illegális gyászt megélve azt tapasztalhatjuk, hogy a környezetünk bagatellizálja, vagy minősíti az érzéseinket. "Tedd már túl magad rajta!", "Légy erős!", "Van rosszabb is!" – ilyen és ehhez hasonló mondatokkal szembesülhetünk, amik azt az üzenetet hordozzák, hogy valami baj van velünk, vagy azzal, ahogyan megéljük a helyzetet. Ezért sokan magukba fojtják a fájdalmukat, elszigetelve érzik magukat és nem kapnak megfelelő támogatást.

Pedig minden veszteség gyászmunkát igényel és ehhez időre, elfogadásra, türelemre és megértésre van szükség. Az elfojtott gyász sajnos csak felhalmozódik és később, váratlanul törhet felszínre, sokkal nagyobb kárt okozva.

Mi segíthet?

Ebben a nehéz időszakban óriási erőt adhat, ha találunk legalább egyetlen embert, aki ítéletektől mentesen meghallgat minket. Lehet ez egy barát, egy családtag, vagy akár egy hivatásos segítő, például egy gyászkísérő vagy terapeuta. A lényeg, hogy valaki értőn, odafigyelően és megtartóan legyen jelen, anélkül, hogy elvárásokat támasztana felénk, vagy megmondaná, mit kellene éreznünk.

Az őszinte meghallgatás és az elfogadás segít abban, hogy a gyászunk "legálissá" váljon és megengedhessük magunknak a gyógyuláshoz szükséges időt és teret.

Ne feledd: az érzéseid jogosak és jogod van gyászolni, bármilyen is volt a veszteséged.

❤ ❤ ❤